Mi az a barát és mi a család?

Ez nem egy újabb politikai cikk akar lenni, tehát aki most politikai tartalmat keres nem fogja megtalálni. Hónapok óta Sepsiszentgyörgyön élek és itt is dolgozom egy kis asztalos műhelyben mindazok mellett, hogy a Székely Szó oldalon is dolgozom. Amióta itt vagyok rengeteg új barátom lett, volt olyan is, akit a testvéremnek fogadtam be és miután elárult azután is annak tartom, mégha egy szót sem szól hozzám és nem is keres.  Fáj de van ilyen.

A baráti társaságunk folyamatosan bővül és sokan ezt a baráti társaságot úgy vesszük mint egy családot. 28 éves lettem most Július 3-án és többnyire nálam fiatalabb barátaim vannak, ugyanis ezzel a korosztállyal érzem jól magam és sokat tanulok tőlük. Vannak viszont olyan pillanatok, amikor nagyon összekapunk és nem értjük meg egymást.  Puffog mindenki mindenkire és érzem olyankor, hogy tehetetlen vagyok, pedig ha ez a baráti társaság egy család akkor valahogy meg kellene értsük egymást.

Emberek vagyunk és hibázunk, mert ugye fa bog nélkül és ember hiba nélkül nincs, de ki a barát és kit nevezhetünk családnak? Ez a kérdés bennem volt rég, mert nem csak a szülőkből és gyerekekből lehet család hanem egy ilyen baráti társaságból is aminek a része vagyok én is.

17-én ezzel a családdal felnőttekkel és gyerekekkel a Bözödújfalusi tóra látogattunk, ahol az elét kemény pillanataiba láthattunk bele, sajnálatos módon olyan dolgokban is, hogyan ér véget 40 évesen az élet a saját felelőtlenségeink miatt. Tőlunk nem messze ugyanis egy 40 éves férfi fulladt bele a vízbe aki részegen ment be fürödni. Már a kiérkező mentősök sem tudták az életét megmenteni. Egy számunkra idegen ember halála is többünket felzaklatta. Engem főleg az, hogy az ember ennyire felelőtlen lehet és nem gondol azokra, akiket esetleg hátrahagy a nagy gyászba és szomorúságba.

Úgy érzem a székely ember legnagyobb betegsége a fafejűsége és az, hogy álltalában csak saját magával törődik és nem a közösségi életet válassza amit az őseink tettek. Ők tudtak egymásra vigyázni, ha baj volt egymást felemelni. Borzasztóan elkeserít engem, amikor olyant látok, hogy egy társunk bajban van és akkor az emberek nem tudnak az ő fejével is gondolkodni és kárörvendő arccal  nézik végig ahogy szenved.

Miért nem tud a minden ember úgy viselkedni, hogy úgy fogadjunk el mindenkit ahogy van, azokkal a hibákkal amiket elkövet, azzal a háttérrel amiben él? Miért kell a hibáit neki a szemére hányni és miért nem lehet engedni azt, hogy ő maga szűrje le a hibáiból a tanulságot? Az okoskodással ítélkezéssel mindannyian szépen állunk, de nem lenne célravezetőbb ha akkor amikor baj van segítenénk még akkor is ha esetleg a hibát ellenünk követi el akár szándékosan akár nem?

Szerintem egy család az tud szeretni, egy család tud bocsánatot kérni vagy tud olyankor csendben is lenni, amikor nem áll szándékában segíteni de legalább nem önt olajat a tűzre olyankor amikor más kínlódik, hogy a rossz lelkiállapotból kihozza a barátját. Néha a kimondott szavak helyett csak hallgatnunk kellene mert ez sokszor többet jelent.  Nem tudom ki hogy van ezekkel a sorokkal és azzal amit én le kellett itt írjak, de én most csak hallgatok, mert amit éreztem kimondtam.