Antal Árpád Polgármester közleménye:
Amikor egy város jövőjéről gondolkodunk, ide tartozik az is, hogy milyen környezetben nőnek fel a gyerekeink, és milyen hatások érik nap mint nap a közösségünket. Sepsiszentgyörgyön azt szeretnénk, hogy amikor egy gyermek kilép az iskola kapuján, és hazafelé indul, ne szerencsejáték-termek előtt kelljen elsétáljon. Azt szeretnénk, hogy amikor valaki egy hosszú munkanap után hazafelé tart, ne ezekkel a kirakatokkal találkozzon az utcán.
Ezért a kormány által elfogadott közigazgatási reformcsomag értelmében helyileg dönthetünk, és kezdeményezzük, hogy a nyerőgépes játéktermeknek ne legyen helyük a város lakott területein!
Szociológusként annak idején sok pszichológiát is tanultam, pontosan tudom, hogy a szenvedélybetegség soha nem csak egy ember története. Egy függő nemcsak a saját életét teszi tönkre, maga körül legalább nyolc másik ember életére is hatással van: a családjára, a gyerekeire, a szüleire, a barátaira. Amikor egy ember elindul ezen az úton, gyakran egy egész család szenvedi meg a következményeit, és azt is tudjuk, hogy a kísértés annál nagyobb, minél közelebb van. Ha minden sarkon ott vannak a játéktermek, az nem segít azoknak, akik küzdenek ezzel a problémával, ellenkezőleg, még nehezebbé teszi számukra.
Nem engedhetjük meg, hogy családok menjenek tönkre emiatt! Nem engedhetjük meg, hogy a gyerekeink számára természetes látvány legyen a szerencsejáték!
Sepsiszentgyörgy egy olyan város, ahol a közösségünk védelme fontosabb, mint a nyerőgépekből származó bevételek. Ahol a gyerekeink nyugodt környezetben nőhetnek fel, és ahol vigyázunk egymásra!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönjük az üzenetét. A megjegyzését átvizsgálás után tesszük közzé.