Székelykeresztúr csodálatos, a pártunk a népünk vezetői a felbecsülhetetlen tehetséggel és magyar nemzeti érzéssel továbbá nagy RESPEKT-et érdemlő RMDSZ megint nagyot alakított. Sikerült egy utcát lebetonozni majd aznap már fel is tőrni, mert van pénz és ugye azt el is kell költeni.
Forrás: Változás Székelykeresztúr
A Polgár Jenő hivatal munkatársai szépen olyan Borbolyoson kezükbe véve a szerszámot szépen felavatták székely szalagot vágva a kis utca friss aszfaltját. A Gábor Áron utca lakói megérdemelten végre sár nélkül közelíthetik meg házaikat, persze ha még jobban nem lesznek összevágva az utak. Haladunk előre, ahogy a mester mondaná a Megyei Tanácsnál.
Egy pár nap és szavazunk de ma még savazzuk az Erdélyi Demokratikus Koalíciót majd utána két pecséttel és ha úgy tetszik egy szép verssel is üzenjük meg nekik, hogy nem ilyen lovat akartunk, de legalább a lónak nem ezt a részét.
Forrás: Változás Székelykeresztúr


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönjük az üzenetét. A megjegyzését átvizsgálás után tesszük közzé.