Széllyes Sándor:
Székely Karácsony
Hóba temetkezett csíki havasokon,
Áron – egymagában – fenn a Madarason
– Uram, – fohászkodik – Fiad megszületett,
Karácsony este van… Hogyha megteheted,
Te, aki rendezed ezt a nagyvilágot,
Jutass nekünk is egy kicsi boldogságot.
– Hallottalak, Áron, de nem mondtad kinek?
– A népemnek, Uram, szegény székelyeknek.
Az Úr kicsit hallgat, majd így szól: Áron!
Jókedvemben kaptál… legyen úgy… nem bánom.
De még mielőtt a kérést teljesítem,
Valamit meg kéne magyarázni nekem:
Én a székelyekről hallottam eleget,
Mondtak már rólatok hideget, meleget…
Tudom – hívők vagytok –, sokat imádkoztok,
De szidásomban is világelsők vagytok.
Hallom, magatokat székelynek valljátok,
S kiválasztott népem neveit hordjátok:
Áron, Ábel, Mózes, Dániel és Dávid,
Az egész Biblia – egész Ábrahámig…
Ha jól meggondolom, szinte már úgy vélem,
Hogy Csicsó – Názáreth, s Ditró – Jeruzsálem.
Aztán – ha jól értem – magyar a beszéded,
S mégis a székelyek boldogságát kéred…
Miféle náció, ha a nyelve magyar?
– Ó, Uram, – szólt Áron – a székely is magyar,
Csak egy kicsivel több.
Úgy legalább három vagy négy fokkal.
Ott állt a sok fenyő keményen, vigyázban,
Gyertyák pislákoltak ezer csíki házban,
Megkondult Csíksomlyó máriás harangja,
S szelíd korholással szólott az Úr hangja:
– Jól van, Áron fiam, és most tartsunk rendet:
Ez a „kicsivel több” megmagyaráz mindent.
Én megértettelek, és most érts meg te is:
Kicsivel ezért több a szenvedésetek is.
Székely Miatyánk
Mi Atyánk! Ki a mennyekben vagy!
Kitől jő élet és halál!
Hívó szavunk Te hozzád szárnyal
És vigaszra csak ott talál!
Nagyobbak voltunk minden népnél
S ha meghalunk is, úgy halunk,
Hogy az egész Föld minden népe
Megkönnyezi ravatalunk!
A Te neved megszenteltessék!
E nép mindig Benned bízott...
Te Székely Isten! Félünk Téged,
Bár sújtva sújt az ostorod!
Atyánk! Bár itt van a halálunk,
Büszke lelkünk nem kesereg,
Bár sorsunk meg nem érdemeltük:
Megszenteltessék a Te neved!
Oh, jöjjön el a Te országod!
Add, hogy még boldogok legyünk!
Add, hogy még egyszer reánk nézzen
A mi Szent Hargita hegyünk!
Add, hogy még egyszer legyen boldog
Székelyhon minden hű fia!
Add, hogy még felvirradjon egyszer
Ez a bús, gyászos éjszaka!
A Te akaratod legyen meg!
Hogyha már minket elhagytál,
Ha fohászunk már meg nem hallod
S ha a sorsunk egy hős halál.
De engedd meg, hogy kis fiúnknak,
Kiért a szívünk vérezett,
Virradjon Erdély hegyein még
Egy dicső, Székely Kikelet!
Ne vígy minket a kísértésbe!
Ne higgyük, hogy hiába volt,
Hogy annyi szörnyű ütközetben
Mindig csak a székely vére folyt!
Ne add, hogy Benned is csalódjunk!
Ne add, hogy ne higgyünk Neked...
Nem lehet az Istenünk, hogy Te...
Cserben hagyjad a népedet!
Tied lesz Hatalom, Dicsőség,
Ki belénk oltád a hitet,
Amely belénk múltunkban bízó
És jövőt szülő reményt vetett!
A mi lelkünk nemesebb, büszkébb?
Merészebb, mint más népeké...
Vállaljuk, ami lehetetlen,
Mert felnézünk a nap felé!
Tanuljatok, Ti földi népek!
Éreznétek csak egyszer azt,
Ami most elgyötört lelkünkből
Sír szélén is reményt fakaszt!
Éreznétek a Szent Hitet, mit
Minden hű székely szív dobog!
Éreznétek, és megértenétek,
Hogy a székely csak győzni fog!
Győzünk! Ha nem mi: unokáink!
S mi szépen, csendben meghalunk...
Mert tudjuk, egyszer még felharsan
Erdély szent hegyein a dalunk!
Bár mi, szívünk szent keservével
E jégvilágban megfagyunk,
Hiszünk most... és hiszünk mindörökké,
Ámen!
Mi székelyek vagyunk!
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönjük az üzenetét. A megjegyzését átvizsgálás után tesszük közzé.